

Szar van a palacsintában. Bűzlik már benne egy jó ideje, de mi elhittük, hogy az nem szar, hanem csokoládékrém. Pedig még szaga is volt, de inkább elhittük, mert a szar az egy szar dolog és ha "ők" mondják akkor az nem is az, hanem csokoládé. Egye-fene: keserűcsoki. Aztán most fel vagyunk háborodva, hogy tulajdonképpen szar, sőt még a bili is kiborult és kurva büdös van. Hőzöngünk és erkölcscsőszt játszunk, mert ebben aztán profik vagyunk. Hazudott, tehát mondjon le. Ő a felelős. Ahogy aug.20-án is ő volt, mert ő a hatalom és csak ő lehet az. A karonülő gyereket 1,5 milliós népámításra cipelő anyák nem hibásak, az időjárás-előrejelzésre fittyet hányók millióira pedig a felelősség árnyéka sem vetül. Most is ő hazudott. Becsapott az a ganéj. Ki? Hát a "Gusányi" az a szemét "kocsog". Még Pákó is tudja. De kit csapott be? Kit lehet itt becsapni és mivel? Hazudtak ők mind. Reggel, éjjel és este min. 56 éven át. (érdekes: 40év cucializmus+16év újcucializmus= 56év; érdekes2: cucializmus, azaz rakd a gyereket cucira és szoptasd meg--- ilyen a mi nemzetünk, ezt akarja).
Szépítették a rosszat, mert mi, csenevész, elbaszott magyarok a tényekkel - amik ugye makacs dolgok - utálunk szembe nézni. Erre szocializáltak bennünket évtizedeken át. Elvárjuk, hogy szépítsenek, hogy irányítsanak és tegyék szebbé ami nem az. Mert úgy nekünk könnyebb. 16 éve, minden egyes választásnál egy szemellenzőt választottunk. Kié a szimpatikusabb. Ki ígér és mit. Ki biztosítja, hogy továbbra is mindent a seggünk alá toljanak és nekünk jó legyen. Nos, tessék tudomásul venni, hogy senki.
Tökéletesen mindegy, hogy holnap Viktor lesz-e a vezér vagy marad Gusányi. 15 milliárd euróval ez a kis törpeország tönkretehető. Ennyi pénze pedig tényleg sok embernek vagy tőkéscsoportnak van a világban. Ahelyett, hogy ennek ismeretében inkább összefognánk, küzdenénk és fog összeszorítva próbálnánk kiutat keresni, moralizálunk és sajnálkozunk. Na ez az ami még nagyon megy nekünk. A nemzeti himnuszunk is egy jó nagy önsajnálkozás. És akkor mikor mindez kezd egyre inkább többek fejében szöget ütni, Viktorék megint ámításba kezdenek. Fel vannak háborodva, hogy mekkora hazugság van itt hatalmi szinten (ami persze tarthatatlan és ők aztán sosem hazudtak), majd bejelentik, hogy okt.1-én az önkormányzati szavazás az valójában népszavazás lesz. Bazdmeg: ne hazudj már te is a pofámba! Nem, nem lesz az. Az egy fontos választás lesz, ahol lehet nagy jobboldali győzelmet aratni, ha a választók is úgy akarják, de akkor is egy önkormányzati választás. Aminél a győzelem még nem alap arra, hogy illegitemnek nyilvánítsunk bármit, amit megszavaztak korábban. Hogy van az, hogy neki pl. szabad megmásítani valamit, ami nem az. Megmásítani = hazudni. Érdekes ezen most nem hőzöng senki. 10 éve Bokrost mindenki kivégeztette volna. Ma pedig tanítják. Nem lehet, hogy nem a hatalommal van baj, hanem velünk? Velünk akik egyébként megválasztjuk a hatalmat, azaz ugyanúgy cinkosai vagyunk mindennek ami ebben az országban történik. A hazugságnak is.
Írom és élem az életem
RSS